Tisztelt Érdeklődő!

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvénynek megfelelően községünk jogi és magánszemélyek részére egyaránt lehetőséget biztosít, hogy ügyeit kényelmesen, elektronikus úton intézhesse.

A fejlesztések célja 2018. január 1-jétől működő, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvénnyel összhangban levő hatékony, átlátható, ügyfélközpontú e-ügyintézési rendszer kialakítása, amely – azon ügytípusok esetén, melyekre vonatkozóan azt a jogszabályi környezet is lehetővé teszi – megvalósítja a kétirányú kommunikációt az egyéni, illetve üzleti ügyfelek és az önkormányzat, valamint a polgármesteri hivatal között. A fejlesztések eredményeképpen most már Ön is kényelmesen, számítógépéről intézheti ügyeit. Az elektronikus ügyintézés feltételeit szabályozó tájékoztatók összeállítása és feltöltése megtörtént, hogy éjjel-nappal rendelkezésre álló elektronikus ügyintézési rendszerrel álljunk Rábapatona Község polgárai és vállalkozásai rendelkezésére. Elektronikus ügyintézéshez kattintson az „e-Közigazgatás” menüpontra. Az elektronikus ügyintézési portálon a szolgáltatást egyelőre csak Ügyfélkapus azonosítással vehetik igénybe ügyfeleink, azonban a szolgáltatást folyamatosan fejlesztjük.

Remélem nemsokára Önt is ügyfeleink közt üdvözölhetjük!

Dr. Németh Balázs
jegyző s.k.