Markó Árpád

Markó Árpád 1885. október 12-én született Rozsnyón. 1906-ban végezte el a bécsújhelyi katonai akadémiát. Katonatisztként részt vett az első világháborúban. A háborúban teljesített hadiszolgálata alapján helytállásáért kilenc kitüntetést érdemelt ki. 1921. június 1-jével őrnaggyá előléptetve, Markó Árpádot a hadvezetés beosztotta a Magyar Királyi Hadi Levéltárba. A következő tanévben önkéntes hallgatóként beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Tanulmányai végeztével doktorátust és egyetemi magántanári képesítést is szerzett. 1932-ben a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagjává választotta. 1934. május 14-én a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése levelező tagjai közé emelte. Akadémiai székfoglalóját 1935. április 8-án, meglepően hamar, megtartotta, mégpedig az 1709-es liptói kuruc hadjáratról. A tudományos elismerést követően a katonai csak 1938. november 1-jén érte, akkor léptették elő ezredessé. 1940-ben, 37 évi katonai szolgálatot követően vonult nyugállományba. A második világháború után, az új kommunista rendszerben számkivetettként kellett élnie. A kommunisták megfosztották akadémiai tagságától, nyugdíjától és tudományos fokozatától. A sok megaláztatás ellenére, páratlan emberi és tudományos nagyságáról tanúskodik az a tény, hogy nyolcvan éves korában 1965-ben tudományos disszertációjával ismét megszerezte a történelemtudományok doktora tudományos fokozatot. Az idős, beteges ezredes és doktor végül 1966. szeptember 17-én, 81 éves korában Budapesten halt meg.

Markó Árpád rábapatonai kötődését feleségének Markó Árpádné Sárkány Ilonának köszönheti. Felesége öröksége által a család tulajdonában volt a község határában található Dénesháza-pusztai kastély a hozzá tartozó 113 kh birtokkal együtt. Ennek köszönhetően aktív éveiben is többször időzött Rábapatonán, 1940-ben történő nyugdíjba vonulását követően pedig 1945 januárjáig a téli három hónap kivételével minden idejét a dénesházi családi kastélyban töltötte. A háborús események miatt 1944 tavaszán budapesti lakásukat véglegesen hátrahagyták és vidéki birtokukra költöztek feleségével. Végül a front közeledése miatt 1945 január 5-én hagyják el a patonai kastélyt és Beledre menekülnek. A háború Patonán töltött utolsó hónapjairól és az azt követő viszontagságaikról 1948-ban egy családi használatra készített visszaemlékezést írt, amely felbecsülhetetlen értékű, eddig ismeretlen adatokat tartalmaz falunk háborús történetéről. Markó Árpád kézirata elsőként a Hadtörténelmi Közlemények 2013. decemberi számában jelent meg.

Markó Árpád élete folyamán számos tudományos munkával gazdagította a magyar hadtörténeti irodalmat. Nyomtatásban megjelent művei és tanulmányai a teljesség igénye nélkül:

Kossuth fogsága: Kossuth eddig ismeretlen levelei a M. Kir. Hadtörténelmi Levéltárban őrzött eredeti okmányok alapján, Budapest, 1928;
A tavarnoki kuruc zsákmányolás és az egerszegi harc: 1710. februárius 11-13. Pécs, 1929;
Két mozgalmas év a magyar nemesterstőrség életéből : Kisfaludy Sándor eltávolítása a gárdából 1796-ban, Budapest, 1929;
A romhányi csata 1710. január 22., Pécs, 1930; A szomolányi kuruc győzelem, Budapest, 1931;
A trencséni csata: 1708. augusztus 3., Pécs, 1931;
Bercsényi Miklós felvidéki hadjárata: 1703- november-december, Karcag, 1932;
A koroncói csata: 1704 június 13., Budapest, 1932;
A romhányi csata: 1710. jan. 22. Balassagyarmat, 1932;
Az 1704. évi erdélyi kuruc hadjárat, Budapest, 1933;
Les soldats français dans la guerre d' indépendance du Prince François II. Rákóczi /1703-1711/, Paris, 1934;
II. Rákóczi Ferenc a hadvezér, Budapest, 1934;
A liptói kuruc hadjárat 1709. augusztusában, Budapest, 1935;
II. Rákóczi Ferenc, Budapest, 1935; II. Rákóczi Ferenc haditervei és azok kapcsolata a spanyol örökösödési háború eseményeivel, Budapest, 1937;
Magyar csapatok Mária Terézia királynő háborúiban : 1740-1780, Budapest, 1939;
A francia forradalom és a napoleoni idők magyar katonája , Budapest, 1939;
A magyar véderő eszméje gróf Zrínyi Miklós munkáiban, Pécs, 1940;
Magyar hadművészet, Budapest, 1940;
Hadik András altábornagy berlini vállalkozása 1757. október 10-23-ig, Pécs, 1941; Ungarisches Soldatentum 895-1914, Budapest-Liepzig, 1942;
II. Rákóczi Ferenc felemelkedésének svéd vonatkozásai, Budapest, 1942;
Gróf Zrínyi Miklós, Budapest, 1942; Magyarország hadtörténete, Budapest, 1943; Elfelejtett magyar hadvezérek : (regényes életrajzok), Budapest, 1944;
Futaki gróf Hadik András tábornagy, Budapest, 1944;
Hadik András altábornagy berlini vállalkozása 1757. október 10-23-ig, Budapest, 2010;

Markó Árpád neje sírjánál Rábapatonán (A családtól kapott fotó alapján.)

„tudós” Nagy Ferenc

1883-ban született Rábapatonán, régi patonai családok leszármazottjaként. Egyszerű parasztemberként élt a településen, azonban mégis különbözött kora társadalmától tudása, tudománya miatt.

Tudományának hátterében régi családi örökség állhatott - amelyet az egyházi anyakönyvek is igazolnak - azonban születni is kellett hozzá, azt nem örökölhette bárki, de gyakorlati, tanult tudással is kiegészült. Tevékenységének központja az emberek segítése, gyógyítása volt. A Kisalföldön szinte nincs olyan település, ahol ne gyógyított meg volna valakit. Kortársai, a számukra megoldhatatlan ügyekben mindig hozzá fordultak. A településen a legtöbben szerették, tisztelték, mert mindenkinek volt vele valami dolga, volt hozzá valami kérdése, kérése. Sokan jöttek hozzá vidékről, a környező falvakból, de távolabbról is, elsősorban valamely hozzátartozójuk meggyógyítása ügyében. Saját képességeiről, tudományáról nem szívesen beszélt másoknak, legtöbbször kitért a válaszadás elől. Viszont ha mégis szükséges volt a válasz, akkor azt mondta, hogy jó szellemei segítségével tud másokon segíteni. Egész életében tudatosan művelte gyógyító, az embereket segítő tevékenységét, mint korának orvosa, állatgyógyásza, pszichiátere és természetgyógyásza egy személyben. Három feleségétől kilenc felnőttkort megért gyermeke született, azonban valószínűleg tudományát teljes egészében nem adhatta át senkinek. 1970-ben halt meg Rábapatonán.

Dr . Fábián Ferenc

1907. február 12-én Rábatamásiban született. Az általános iskolát a faluban végezte, majd középiskolába a győri Bencés Gimnáziumba járt. Egyetemi éveit Budapesten töltötte és ott diplomázott. Első munkahelyén a csornai kórház sebészeként tevékenykedett. 1938-39-ben megpályázta a rábapatonai körzeti orvosi állást. A falu elöljárói és a falu lakossága örömmel fogadta, hiszen néhány éve nem volt állandó orvosi ellátás. Kezdetben mindennap jött reggel, és este a munkaidő után ment haza Rábatamásiba. 1940-ban nősült, a választottja segített a gyógyító munkában. Hamarosan elvitték a frontra és miután hazajött újra megkezdte a munkát a faluban.

A községi tanács kijelölt egy épületet orvosi rendelőnek, amelyben az orvos házaspár, lakást is kapott. Itt született kisfiuk 1944-ben, akiről a doktor mindig azt állította, hogy „Ferike nem rossz, csak eleven”.

Nemcsak Rábapatonán gyógyított, hanem Ikrény és Ózhely is a körzetéhez tartozott. Gyakran keltették fel éjszaka ablakzörgetéssel: „Doktor Úr az isten áldja meg, gyorsan jöjjön!„ Egyben fogorvosi teendőket is végzett. Egy páciens mesélte (73 éves), hogy nemrég kellett fogorvoshoz mennie, eddig kitartott az a fog, amit Fábián doktor Úr kezelt.

Télen sokszor gyalog, vagy lovas szánon közlekedett. A világháború után már egy védőnő is segítette munkáját, Molnár-Nagy Istvánné, akit Bába Annus néniként ismertek és tiszteltek a faluban. A gyermekszületéseknél is segédkezett miután megszerezte a képesítést, sőt legtöbbször ő vezette le a szülést.

A Fábián család hívő volt, minden vasárnap mentek misére. Több féle hangszeren játszott, alkalmanként hegedült a templomban is. A doktor Úr az istentisztelet után végigjárta azokat a betegeit, akiknek szüksége volt egy-egy jó szóra, egy kis biztatásra. Ismerte az egész falut, szívesen elbeszélgetett a lakóival. Nem véletlenül mondták: „Ez az orvos a hivatásának élt! Ilyenek szeretné a beteg az igazi orvost”. A családban történt tragédia - felesége meghalt – után még néhány évig praktizált, de őt is súlyos betegség támadta meg, ezért fel kellett adni a gyógyítást. Jobaházára került egy idősotthonba és ott halt meg 1976-ban. Rábapatonán temették el a felesége mellé.

A volt rendelőből és szolgálati lakásból kialakított tájház és egy újonnan megnyitott utca viseli nevét a településen. A falu lakossága így tiszteleg az emlékének.

Harsányi Lajos

A neves papköltő 1920-tól 1939-ig volt Rábapatona plébánosa.

Életútja és tettei alapján napjainkban is méltán lehetünk rá büszkék. Harsányi Lajos 1883. szeptember 29-én született a Komárom vármegyei Nagyigmándon. Szülei hetedik gyermeke volt. Gimnáziumi tanulmányainak első négy évét a győri bencés gimnáziumban végezte. Az ötödik osztályt a budapesti Tavaszmező utcai állami gimnáziumban végezte el. Budapesten döntötte el, hogy ő pap szeretne lenni. A hatodik és a hetedik osztályokat, mint növendékpap az esztergomi, s a nyolcadik osztályt ismét a győri bencés gimnáziumban végezte. Esztergomban gyóntatója és lelki vezetője, a korszak vallási és politikai közéletére is nagy hatást gyakorló Prohászka Ottokár volt. Teológiai tanulmányait a győri papnöveldében folytatta. 1907-ben szentelték áldozópappá. Ezt követően nevelő volt gróf Széchenyi Emil családjánál, rövid ideig káplán Mosonszentmiklóson, Rábacsanakon és Szanyban. 1908-1910 között herceg Esterházy Miklós családjánál volt nevelő Eszterházán. 1910-1912 között győri belvárosi káplán, 1912-1918 között győri káptalandombi lelkész és székesegyházi hitszónok, 1918-1920 között a székesegyházi sekrestye igazgatója volt. Egyházi teendői mellett verseket írt és a Dunántúli Hírlap szerkesztőjeként tevékenykedett. Ebben az időben már a hazai katolikus költészet legkimagaslóbb alakja volt. Napjaink irodalomtörténete, Sík Sándorral együtt őt tartja a magyar katolikus líra megújítójának. A sok tennivaló terhe alatt rendkívül elfáradt, ezért 1920-ban püspökétől pihenésképpen egy falusi plébániát kért. Így került Rábapatonára. Eleinte sorscsapásként élte meg a szürke falusi szolgálatot, de nagyon hamar megszerette a tájat és a falu embereit. Gazdálkodni kezdett a 120 holdnyi plébániai birtokon, otthona körül pedig gyönyörűséges kertet varázsolt. Hamar a helyi közélet aktív tagja és vezetője lett. Tevékenyen részt vett a rábapatonai iskola vezetésében. Nevéhez köthető a római katolikus templom átépítése, valamint egy új emeletes iskola megépítése. A falut körülvevő táj szépsége, vadregényessége és az itt élő emberek egyszerű természetessége költői és írói munkásságához kifogyhatatlan impulzusokka szolgáltak. Rábapatonai éveihez az alkotások szakadatlan sora fűződik.

Rábapatonán írt regényei és verseskötetei: A boldog költő (1926.), De profundis (1927.), A szent asszony (Szent Erzsébet életregénye, 1928.), Szent Imre emlékkönyv(1930.), Az elragadott herceg (Szent Imre herceg életregénye, 1930.), Mi Cha El?(1933.), A nem porladó kezű király (Szent István életregénye, 1933.), Válogatott költeményei (1935.), Túlvilági ballada (1936. ), Zugó Márton (1937.), Holdtölte (1938.), Fejjel nagyobb mindenkinél (Szent László életregénye, 1940.) Zugó Márton című elbeszélés kötetében 50 darab novella található, amelyeknek egytől egyig korabeli patonai emberek a szereplői és a helyszínek is rábapatonaiak. Az 1942-ben kiadott „Esteli körmenet” című verseskötetében jelentek meg azok a versek, amelyek a rábapatonai szép évekre emlékeznek, és szomorú búcsút intenek a falunak. Ezen versek sorába tartozik a Falusi templomok illata, A patonai gesztenyefák, Búcsú a falutól, valamint A költő elhagyja a kertjét című költemények.

Irodalmi tevékenységének elismeréseként 1921-ben a Szent István Akadémia, 1931-ben a Petőfi Társaság, 1936-ban pedig a Kisfaludy Társaság választotta be rendszeres tagjainak a sorába. 1944-ben költői és írói munkásságának elismerésekén megkapta a korabeli Magyarország legtekintélyesebb állami kitüntetését, a Corvin-koszorút. Mindezek mellett 1929-től kinevezték tiszteletbeli kanonoknak és magyar királyi kormányfőtanácsosi címet is kapott.

1939-ben hagyta el Rábapatonát, és ettől kezdve a győri Káptalandombon élt javadalmas kanonok és komáromi főesperes lett. Költői és írói tevékenységét Győrben is tovább folytatta. Hosszú évekig tartó betegség után 1959. október 2-án halt meg Győrben. Örök nyugalomra a győri székesegyház kriptájában helyezték.

Harsányi Lajos volt patonai plébános, országosan ismert és elismert költő és író emlékét egy utca, valamint a templom falán elhelyezett emléktábla őrzi.

 

KÖNYV LETÖLTÉSE