Takácsy József

Papköltő, író 1872-től, 1889-ben bekövetkezett haláláig Rábapatona plébánosa volt.

1809. január 4-én született a Vas vármegyei Izsákfalván. (Ma Izsákfa 1978 óta közigazgatásilag Celldömölkhöz tartozik.) Bölcsészeti és teológiai tanulmányait 1827 és 1831 között Győrben végezte. Takácsy József fiatal győri növendék papként kezdett verseket és eposzokat írni. Irodalmi pályájának kezdetén személyesen olyan jelentős, részben Győrben tevékenykedő irodalmárokat ismerhetett meg, mint a bencés rendi Czuczor Gergely, Szeder Fábián János, valamit Kisfaludy Károly. A jeles irodalmárok szellemisége és szerteágazó irodalmi és tudományos tevékenysége nagy hatást gyakoroltak a fiatal papnövendékre. Ezek az impulzusok indították el Takácsyt a reformkorra oly jellemző romantikus költészet útján. Verseiben a szerelmet kereső, vagy éppen a szerelmet elvesztő fiatal lélek vívódásai jelennek meg, míg terjedelmes eposzai a magyar történelem egy-egy sorsfordító eseményét dolgozták fel. Ezek mellett írt olyan műveket is, amelyekben egészen a magyar őstörténet koráig nyúlt vissza, kísérletet téve az irodalmi ihletésű magyar mitológia megteremtésére. Versei és eposzai a Koszorú, Nefelejts, Sas és Uránia című irodalmi folyóiratokban jelentek meg. A fiatal költőt 1832. január 29-én Juranits Antal püspök Győrben pappá szentelte. Ezt követően először Halásziban lett káplán, majd a következő években még Győr-Újvárosban, Császáron és Bogyoszlón tevékenykedett segédlelkészként. A fiatal papköltő ezekben az években hagyott fel publikációs tevékenységével. A verselést nem hagyta abba, de írásait már nem jelentette meg. 1840-ben Dör, 1850-től Fehértó plébánosa volt. Téglás János rábapatonai plébános halálát követően, 1872 januárjában nevezték ki a község plébánosává. Rábapatonai plébánosként nyerte el a zsinati vizsgáló, majd 1886-ban a tiszteletbeli kanonok címeket. 1889. október 4-én érte a halál Rábapatonán. Takácsy Józsefet 1889. október 7-én a rábapatonai temetőben búcsúztatták és temették el.

Barna Leány.

Mond meg barna leány,
Szűmben mi a hiány?
Ha nem vagyok veled,
Keblem miért eped?
Ha csillag-ár ragyog,
Fájdalmaim nagyok;
S a nap ha lefárad,
Könnyem mégsem szárad.
Kis álmam éjjele
Csak véle van tele,
S reményem a hűség
Szép kék szemében ég.
De, oh! ha ébredek,
Gonddal megint tellek,
S csak ő csak ő gyötör,
S álmam félig gyönyör.
S ha nem vagyok veled,
Keblem kiért eped?
S szűmben mi a hiány?
Mond meg barna leány.


Emlék.

Nézem a Bakony hegyének
Hamvas arczú ormait,
Hol zengé a kedves ének
Lányka szive titkait:
Könnyözöntől arczom ázik,
Keblem gyúlva ég és fázik,
S gyászt borongva kémlelek.
Hol a lányka sirja látszik,
S rajta enyészet csatázik,
Nekem a hely bútelek,
S benne csak halált lelek.