Kormos Jenő

Rábapatona község képviselőtestülete 2004-ben döntött arról, hogy az önkormányzat kétféle kitüntetést hoz létre, a faluban és a faluért kimagasló teljesítményt nyújtó személyek és szervezetek munkájának elismerése érdekében. Az egyik díj a „Rábapatona községért” kitüntetés, míg a másik rangos elismerés a „Rábapatona Község Díszpolgára” kitüntető cím. A „Rábapatona Község Díszpolgára” címet mindezidáig négy személynek adományozott községünk. A Rábapatonáért végzett munkájuk és kimagasló teljesítményük előtt tisztelegve, kerül itt most bemutatásra rövid életrajzuk és tevékenységük.


Kormos Jenő 2006. augusztus 19-én, elsőként részesült a díszpolgári elismerésben.

Kormos Jenő 1929. szeptember 9-én született Rábapatonán. Szülei és nagyszülei is a győri káptalan cselédjei voltak. Édesapja a káptalan parádés kocsisaként dolgozott. 1941-ben kezdte meg tanulmányait a győri 1. számú Polgári Fiúiskolában. A polgári iskola elvégzése után a győri kereskedelmiben kezdte meg tanulmányait, de a háború utáni viszonyok miatt hazakerült. Ezután, egészen 1952-ig, a földosztás után kapott családi földeken gazdálkodással foglalkozott. 1952. január 10-én próbaidősként a helyi Tanácsházára került, ahol a próbaidő lejárta után véglegesítették. Boros József tanácselnök halála után, 1958. augusztus 21-én lett Rábapatona tanácselnöke. Ezután 32 éven keresztül, egészen az 1990-ben történt nyugdíjba vonulásáig tanácselnökként szolgálta a falu közösségét.

Munkájában és tetteiben mindig a patonai nép szolgálata vezérelte. A fontos döntéseknél soha nem a feletteseihez fordult, hanem mindig kikérte és meghallgatta a helyiek véleményét. Az országban egyedülálló módon, az egyébként csak papíron működő és tevékenykedő Népfront tagokat is bevonta a tanácsi munkába, így biztosítva a helyi lakosság még szélesebb képviseletét a döntéseknél. Három évtizedes tevékenysége alatt sokat fejlődött és változott a község. Ezekben az években épült a mai önkormányzati épület, a Művelődési Ház, bővült az iskola, óvodabővítés történt, több utca ekkor lett aszfaltozva, bevezették a vezetékes ivóvizet, megépült az új vasbeton és acél tartószerkezetű Rába híd és a Rábapatonát Koroncóval összekötő út. 1990 őszén, az első önkormányzati választásokat követően adta át a község vezetését Kovács László polgármesternek. Napjainkban családjával együtt Győrben él, aktív nyugdíjasként.

2017. október 18. Szerda
Lukács

 
A Nap kel 07:13-kor,
nyugszik 17:58-kor.

Holnap
Nándor
napja lesz.